Kolosséiakhoz 1:1-9 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten akaratából és Timóteus atyafi.

2. A Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

3. Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának mindenkor értetek könyörögvén,

4. mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban és a szeretetet, amellyel minden szentek iránt vagytok,

5. a mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazság beszédében, amely az evangélium:

6. mely eljutott hozzátok, miképpen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy, mint nálatok is attól a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán:

7. úgy ahogy tanultátok is Epafrásztól, a mi szerelmes szolgatársunktól, aki hív szolgája érettetek a Krisztusnak,

8. és aki el is beszélte nékünk a ti Lélekben való szereteteteket.

9. Azért mi is, attól a naptól fogva, hogy ezeket hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben,

Kolosséiakhoz 1