Jelenések 2:5-9 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

5. Emlékezzél meg azért, honnan estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd. Ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.

6. De az megvan benned, hogy a nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök.

7. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely Isten paradicsomában van.

8. A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de él.

9. Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet, pedig gazdag vagy, és azoknak gyalázkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, pedig nem azok, hanem a sátán zsinagógája.

Jelenések 2