János 13:7-27 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

7. Jézus válaszolt neki, és ezt mondta: „Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de később majd megérted.“

8. Péter ezt mondta neki: „Az én lábaimat nem mosod meg soha!“ Jézus így felelt: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám.“

9. Simon Péter ezt mondta: „Uram, ne csak lábaimat, hanem a kezeimet és a fejemet is!“

10. Jézus ezt mondta neki: „Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta, ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.“

11. Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták!“

12. Mikor azért megmosta lábukat, és a felsőruháját felvette, újra leülve, mondta nekik: „Értitek-e, hogy mit cselekedtem veletek?

13. Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.

14. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.

15. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.

16. Bizony, bizony mondom néktek: a szolga nem nagyobb az ő Uránál, sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte.

17. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek.

18. Nem mindnyájatokról szólok, én tudom, kiket választottam ki, hanem hogy beteljesedjék az Írás: aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.

19. Most mondom meg nektek, mielőtt megtörténne, hogy mikor meglesz, higgyétek majd, hogy én vagyok.

20. Bizony, bizony mondom néktek: aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.“

21. Mikor ezeket mondta Jézus, igen nyugtalankodott lelkében, s bizonyságot tett, és mondta: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy közületek elárul engem.“

22. A tanítványok ekkor bizonytalankodva egymásra tekintettek, hogy kiről szól.

23. Egy pedig az ő tanítványai közül Jézus keblén nyugodott, akit Jézus szeretett.

24. Intett neki Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, akiről szól.

25. Az pedig Jézus kebelére hajolva, mondta neki: „Uram, ki az?“

26. Jézus így felelt: „Az, akinek én a bemártott falatot adom.“ És bemártva a falatot, adta Iskáriótes Júdásnak, Simon fiának.

27. És akkor a falat után belement a Sátán. Jézus pedig ezt mondta neki: „Amit cselekszel, hamar cselekedd.“

János 13