Filippiekhez 1:15-21 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

15. Némelyek ugyan irigységből és versengésből is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust.

16. Némelyek versengésből prédikálják a Krisztust, nem tiszta lélekkel, és azt hiszik, hogy fogságom nyomorúságait így megnövelik;

17. de mások szeretetből, mert tudják, hogy én az evangéliumnak oltalmazására rendeltettem.

18. Mert mit mondjak? Csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sőt örülni is fogok.

19. Mert tudom, hogy ez nékem üdvösségemre lesz a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segedelme által,

20. aszerint az esengő várakozásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által.

21. Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.

Filippiekhez 1