Apostolok 3:4-12 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

4. Péter pedig rátekintett Jánossal együtt, és ezt mondta: „Nézz reánk!“

5. Ő pedig rájuk figyelt, remélve, hogy valamit kap tőlük.

6. Péter pedig ezt mondta: „Ezüstöm és aranyam nincsen nekem, hanem amim van, azt adom neked: a Názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!“

7. És jobb kezénél fogva felemelte őt, és azonnal megerősödtek a lábai és bokái,

8. és felugorva megállt, és járt. Bement velük a templomba is, járkálva, és szökdelve, és dicsérte az Istent.

9. És látta az egész nép, hogy jár, és dicséri az Istent.

10. Megismerték, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékes kapujában, és megteltek csodálkozással, és álmélkodtak, hogy mi történt vele.

11. Amikor pedig a sánta, aki meggyógyult ragaszkodott Péterhez és Jánoshoz, az egész nép álmélkodva futott hozzájuk a csarnokba, melyet Salamonénak neveztek.

12. Amikor pedig ezt látta Péter, ezt mondta a népnek: „Izrael férfiai, miért csodálkoztok ezen, vagy miért néztek reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal műveltük volna azt, hogy járjon?

Apostolok 3