4. Életemet, amely kezdettől fogva az én népem között Jeruzsálemben folyt le, ifjúságomtól fogva ismerik a zsidók mindnyájan.
5. Ők tudják rólam kezdettől fogva, tanúsítani is tudnák, hogy én a mi vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
6. Most is az Istentől a mi atyáinknak tett ígéret reménysége miatt állok itt vád alatt.
7. Éjjel és nappal buzgón szolgálva, a mi tizenkét nemzetségünk is reméli, hogy ez beteljesül. E miatt a reménység miatt vádolnak a zsidók, Agrippa király.
8. Miért tűnik nektek hihetetlen dolognak, hogy Isten halottakat támaszt fel?
9. Én is elhatároztam magamban, hogy sok ellenséges dolgot kell cselekednem a Názáreti Jézus neve ellen.
10. Ezt meg is tettem Jeruzsálemben, és a szentek közül sokat börtönbe vettettem, melyre a főpapoktól felhatalmazást kaptam. Sőt amikor megölték őket, szavazatommal hozzájárultam.