Apostolok 17:5-16 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

5. De a zsidók, akik nem hittek, irigységtől felindulva maguk mellé vettek a piaci népségből néhány gonosz férfit, csődületet támasztottak és felizgatták a várost. Jázon házát megostromolták, s igyekeztek őket kihozni a nép elé.

6. Mikor pedig nem találták őket, Jázont és néhány atyafit a város elöljárói elé vonszoltak, azt kiáltozva, hogy ezek a felforgatók itt is megjelentek.

7. Akiket pedig Jázon házába fogadott, mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekszenek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust.

8. Fel is indították a sokaságot és a város elöljáróit, akik hallották ezeket.

9. De amikor Jázon és a többiek kezességet vállaltak értük, elbocsátották őket.

10. Az atyafiak pedig azonnal, azon az éjszakán elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor odaérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.

11. Ezek pedig nemesebb lelkűek voltak a thesszalonikaiaknál, mert az igét teljes készséggel fogadták, naponként tudakozva az Írásokat, hogy úgy vannak-e.

12. Sokan pedig hittek közülük, sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen.

13. Mikor azonban tudtára jutott a Thesszalonikából való zsidóknak, hogy Béreában is prédikálta Pál az Istennek igéjét, elmentek, és a sokaságot ott is felháborították.

14. De akkor mindjárt elbocsátották az atyafiak Pált, hogy utazzon a tenger felé. Szilász és Timóteus azonban ott maradtak.

15. Ők pedig elkísérték Pált, egész Athénig, és parancsát Szilászhoz és Timóteushoz vitték, hogy minél hamarább menjenek hozzá.

16. Athénben pedig, amikor Pál várta őket, háborogott a lelke, látva, hogy a város bálványokkal van tele.

Apostolok 17