4. Némelyek közülük hittek, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, úgyszintén az istenfélő görögök közül is igen sokan, valamint az előkelő asszonyok közül is nem kevesen.
5. De a zsidók, akik nem hittek, irigységtől felindulva maguk mellé vettek a piaci népségből néhány gonosz férfit, csődületet támasztottak és felizgatták a várost. Jázon házát megostromolták, s igyekeztek őket kihozni a nép elé.
6. Mikor pedig nem találták őket, Jázont és néhány atyafit a város elöljárói elé vonszoltak, azt kiáltozva, hogy ezek a felforgatók itt is megjelentek.
7. Akiket pedig Jázon házába fogadott, mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekszenek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust.
8. Fel is indították a sokaságot és a város elöljáróit, akik hallották ezeket.
9. De amikor Jázon és a többiek kezességet vállaltak értük, elbocsátották őket.
10. Az atyafiak pedig azonnal, azon az éjszakán elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor odaérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.
11. Ezek pedig nemesebb lelkűek voltak a thesszalonikaiaknál, mert az igét teljes készséggel fogadták, naponként tudakozva az Írásokat, hogy úgy vannak-e.
12. Sokan pedig hittek közülük, sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen.
13. Mikor azonban tudtára jutott a Thesszalonikából való zsidóknak, hogy Béreában is prédikálta Pál az Istennek igéjét, elmentek, és a sokaságot ott is felháborították.