Apostolok 16:9-16 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

9. Azon az éjszakán látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfiú állt előtte, kérve őt: „Gyere át Macedóniába, és légy segítségül nekünk!“

10. Mihelyt pedig a látomást látta, azonnal igyekezett elmenni Macedóniába, megértve, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangéliumot.

11. Elhajózva Tróászból, egyenesen Szamothrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba.

12. Onnét pedig Filippibe, amely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa. Ebben a városban töltöttünk néhány napot.

13. Szombatnapon kimentünk a városon kívül egy folyóvíz mellé, ahol az imádkozás szokott lenni, és leülve beszélgettünk az egybegyűlt asszonyokkal.

14. Egy Lídia nevű, Thiatíra városbeli bíborárus asszony, aki félte az Istent, hallgatott ránk. Az Úr megnyitotta szívét, hogy figyeljenek azokra, amiket Pál mondott.

15. Amikor pedig megkeresztelkedett egész házanépével együtt, kért minket: „Ha az Úr hívének ítéltetek engem, gyertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszolt minket.“

16. Történt pedig, hogy amikor a könyörgésre mentünk, egy szolgálóleányka jött elénk, akiben jövendőmondásnak lelke volt, és az ő urainak nagy hasznot hajtott jövendőmondásával.

Apostolok 16