24. Mivel meghallottuk, hogy némelyek közülünk, akiknek mi parancsot nem adtunk erre, kimentek és megzavartak titeket beszédeikkel, feldúlták lelketeket, azt mondva, hogy metélkedjetek körül, és a törvényt tartsátok meg,
25. úgy gondoltuk, miután egyetértésre jutottunk, hogy kiválasztunk férfiakat, és elküldjük hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal,
26. olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.
27. Elküldtük azért Júdást és Szilászt, akik élőszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket.
28. Mert tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi több terhet ne tegyünk reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül:
29. hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól, amelyektől ha megóvjátok magatokat, jól dolgotok lesz. Legyetek egészségben!“
30. Ők tehát, miután elbocsátották őket, elmentek Antiókhiába, egybegyűjtötték a sokaságot, átadták a levelet.
31. Amikor elolvasták, örültek az intésnek.
32. Júdás és Szilász pedig mivel maguk is próféták voltak, sok beszéddel intették és erősítették az atyafiakat.