Dániel 11:3-9 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

3. De ott majd egy hős király lép fel, aki nagy hatalommal uralkodik, és azt tesz, amit csak akar.

4. Ám alig lépett fel, összeomlik a birodalma, és négyfelé osztják, a négy égtáj szerint. Nem az ő utódaira száll, és nem lesz olyan hatalmas, mint amikor ő uralkodott, mert részekre szakad a birodalma, és másoké lesz, nem az övék.

5. A déli király erős lesz, de vezérei közül egyik erősebb lesz nála, és hatalomra jut; még nagyobb hatalommal uralkodik, mint ő.

6. Évek múltával barátságot kötnek: a déli király lánya hozzámegy az északi királyhoz a jó viszony érdekében. De ezzel nem tudja megtartani hatalmát. Nem marad meg sem a király, sem a gyermeke. Az asszony pedig áldozatul esik kíséretével és fiával meg azzal együtt, aki támogatta őt abban az időben.

7. De helyébe áll egy másik hajtás az asszony gyökeréről, aki majd rátámad az északi király haderejére. Betör a várába, és kénye-kedve szerint bánik el velük.

8. Elhurcolja Egyiptomba isteneiket, bálványszobraikat és drága ezüst- és aranytárgyaikat. Így ő néhány évig békén marad az északi királytól.

9. Az ugyan betör egyszer a déli király országába, de vissza kell térnie a maga földjére.

Dániel 11