Bírák 7:14-19 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

14. A társa így felelt neki: Nem más ez, mint az izráeli Gedeonnak, Jóás fiának a fegyvere. Kezébe adta az Isten Midjánt és az egész tábort.

15. Amikor Gedeon meghallotta az elmesélt álmot és annak a megfejtését, leborult imádkozni. Azután visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta az Úr Midján táborát!

16. A háromszáz embert három csapatra osztotta, mindenkinek a kezébe egy-egy kürtöt adott meg egy üres cserépfazekat és egy fáklyát a fazékba.

17. Majd ezt mondta nekik: Figyeljetek engem, és ugyanazt tegyétek; amikor elérem a tábor szélét, ugyanazt tegyétek, amit majd én teszek!

18. Ha megfújom a kürtöt én, meg mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket a tábor körül mindenütt, és kiáltsátok: Az Úrért és Gedeonért!

19. Amikor Gedeon és száz embere a tábor széléhez érkezett a középső őrségváltás elején – mert éppen akkor állították fel az őröket –, megfújták a kürtöket, és összetörték a kezükben levő cserépfazekakat.

Bírák 7