2Krónikák 3:7-17 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

7. Arannyal vonatta be a templomot, a gerendákat, a küszöböket, a falakat és az ajtószárnyakat is, a falakra pedig kerúbokat vésetett.

8. Azután elkészíttette a szentek szentjének az épületét. Ennek a hosszúsága a templom szélességének megfelelően húsz könyök, szélessége is húsz könyök volt, és hatszáz talentum finom arannyal vonatta be azt.

9. A szegek súlya ötven aranysekel volt. A felső szobákat is arannyal vonatta be.

10. Készíttetett a szentek szentjének az épületébe két kerúbszobrot, és arannyal vonatta be azokat.

11. A kerúbok szárnyainak a hosszúsága együttvéve húsz könyök volt. Az első kerúb egyik öt könyök hosszú szárnyával a templom falát, a másik öt könyök hosszú szárnyával a második kerúb szárnyát érintette.

12. A második kerúb egyik öt könyök hosszú szárnyával szintén a templom falát, a másik öt könyök hosszú szárnyával pedig az első kerúb szárnyát érintette.

13. Ezeknek a kerúboknak a szárnyai kiterjesztve tehát húsz könyököt tettek ki. Lábukon álltak, és befelé tekintettek.

14. Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett.

15. A templom elé két harmincöt könyök magas oszlopot készíttetett, a tetejükre pedig öt könyök magas oszlopfőket.

16. Készíttetett lánc formájú füzéreket, és rárakatta azokat az oszlopfőkre, azután készíttetett száz gránátalmát, és rárakatta azokat a füzérekre.

17. Azután felállíttatta az oszlopokat a templommal szemben, egyiket jobb felől, másikat bal felől. A jobboldalit Jákínnak, a baloldalit Bóáznak nevezte el.

2Krónikák 3