1Korinthus 11:15-21 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

15. Ha viszont az asszony visel hosszú hajat, ékessége az, mert neki fátyolként adatott a haj.

16. Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen más szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek.

17. Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.

18. Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem.

19. Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.

20. Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek,

21. mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik.

1Korinthus 11