1Korinthus 11:10-19 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

10. Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy a férjétől való függés jelét viselje a fején az angyalok miatt.

11. De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül.

12. Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van, mindez pedig Istentől van.

13. Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni Istenhez?

14. Nem arra tanít-e titeket maga a természet is, hogy szégyen az a férfinak, ha hosszú hajat visel?

15. Ha viszont az asszony visel hosszú hajat, ékessége az, mert neki fátyolként adatott a haj.

16. Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen más szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek.

17. Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.

18. Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem.

19. Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.

1Korinthus 11