Ezsdrás 3:1-6 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

1. Amikor elérkezett a hetedik hónap, és Izráel fiai már a városokban voltak, egy emberként összegyűlt a nép Jeruzsálemben.

2. Ekkor fogott hozzá Jésúa, Jócádák fia, szolgatársaival, a papokkal, és Zerubbábel, Sealtiél fia, testvéreivel együtt, hogy felépítsék Izráel Istenének az oltárát, és égőáldozatokat mutassanak be rajta úgy, ahogyan meg van írva Mózesnek, Isten emberének a törvényében.

3. A régi helyén állították föl az oltárt, mert rettegtek a tartományok népétől, és égőáldozatokat mutattak be rajta az Úrnak: reggeli és esti égőáldozatokat.

4. Megtartották a sátoros ünnepet, ahogyan meg van írva, és bemutatták az égőáldozatot napról napra, megfelelő számban, a rendtartás szerint, mindegyiket a maga napján;

5. továbbá az állandó égőáldozatot, az újhold napján és az Úr minden szent ünnepén esedékes égőáldozatot, és mindazoknak az önkéntes áldozatát, akik ilyent vittek az Úrnak.

6. A hetedik hónap első napjától kezdtek égőáldozatokat bemutatni az Úrnak, bár az Úr templomának az alapkövét még nem rakták le.

Ezsdrás 3