Cselekedetek 8:5-16 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

5. Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust.

6. A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett.

7. A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult,

8. és nagy öröm volt abban a városban.

9. Már régebben élt abban a városban egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert valami igen nagynak állította magát.

10. A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: „Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje.”

11. Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket.

12. De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek; férfiak és nők egyaránt.

13. Simon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.

14. Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.

15. Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában,

16. mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.

Cselekedetek 8