1. Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot,
2. és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette.
3. Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?
4. Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.”
5. Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották.
6. Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették.
7. Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről.
8. Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?” Ő így felelt: „Úgy van, ennyiért.”