Cselekedetek 19:14-24 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

14. Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette.

15. A gonosz lélek azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?”

16. Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy mezítelenül és sebesülten futottak ki abból a házból.

17. Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét.

18. A hívők közül is sokan eljöttek, megvallották és elbeszélték ilyenféle mesterkedéseiket.

19. Azok közül sokan, akik a varázslást űzték, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Mikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték.

20. Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.

21. Amikor mindez megtörtént, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva, Jeruzsálembe megy. Így szólt: „Miután ott már voltam, Rómát is meg kell látnom.”

22. Elküldött Macedóniába kettőt azok közül, akik neki szolgáltak, Timóteust és Erásztoszt; ő pedig egy ideig Ázsiában maradt.

23. Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt.

24. Mert egy ötvös, név szerint Demeter, ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket.

Cselekedetek 19