Cselekedetek 14:2-20 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

2. De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen.

3. Mégis elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez.

4. A város népe azonban meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások meg az apostolokkal tartottak.

5. De a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket.

6. Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre,

7. és ott hirdették az evangéliumot.

8. Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni.

9. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon.

10. Ezért hangosan így szólt hozzá: „Állj a lábaidra egyenesen!” Ekkor az talpra ugrott, és járt.

11. Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban!”

12. Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő.

13. Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik.

14. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak,

15. és így kiáltottak: „Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.

16. Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon,

17. bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.”

18. Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.

19. Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték.

20. De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.

Cselekedetek 14