Cselekedetek 13:37-52 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB)

37. Akit azonban az Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.

38. Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát,

39. és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.

40. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által:

41. Lássátok meg, ti gúnyolódók,és ámuljatok el, és semmisüljetek meg,mert olyasmit viszek végheznapjaitokban,amelyet el sem hinnétek,ha valaki elbeszélné nektek.”

42. Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a dolgokat.

43. Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.

44. A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét.

45. Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének.

46. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.

47. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.”

48. Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.

49. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.

50. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.

51. Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba.

52. A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.

Cselekedetek 13