4. Amikor az angyalok követtek el bűnt, Isten nem hagyta őket sem büntetés nélkül. Az alvilág sötét mélyére zárva őrzik őket az ítélet napjáig.
5. Isten megbüntette azokat a régi embereket is, akik gonoszak voltak: az Özönvízzel pusztította el őket. Csak Nóét mentette meg, aki figyelmeztette a többieket Isten igazságos ítéletére. Igen, az Özönvízből csak Nóé menekült meg hét másik emberrel együtt.
6. Hasonlóképpen pusztulásra ítélte Isten Sodomát és Gomorát, azokat a gonosz városokat. Úgy megégette őket, hogy csak hamu maradt belőlük. Példájuk figyelmeztetésül szolgál az istentelen embereknek, hogy lássák, mi vár rájuk.
9. Mindebből láthatjátok, hogy az Úr ki tudja menteni a megpróbáltatásokból azokat, akik őt szolgálják. Ugyanakkor fogva tartja a gonoszokat az Ítélet Napjáig, amikor majd megkapják a büntetésüket.
10. Ez a büntetés különösen azokra vonatkozik, akik bűnös emberi természetük romlott kívánságai szerint élnek, és semmibe veszik Isten fennhatóságát.Ezek a hamis tanítók vakmerők, elbizakodottak, és a saját fejük után mennek. Még attól sem riadnak vissza, hogy a dicsőséges lényeket gyalázzák!
11. Az angyalok nem vádolják ezeket a lényeket az Úr előtt. Pedig az angyalok a hamis tanítóknál sokkal erősebbek és hatalmasabbak!
12. Ezek a hamis tanítók pedig gyalázzák azokat a lényeket, akiket nem is ismernek! Úgy viselkednek, mint értelmetlen vadállatok, akik gondolkodás nélkül követik ösztöneiket, és csak arra valók, hogy megfogják és levágják őket. Bizony, ezek a hamis tanítók is hasonló módon fognak elpusztulni!
13. Most sokan szenvednek miattuk, de egyszer majd ők is szenvedni fognak! Ez lesz a büntetésük mindazért, amit tettek. Élvezik, ha mindenki szeme láttára gonoszságot követhetnek el. Olyanok, mint a piszkos folt a ruhán!Szégyent hoznak rátok, amikor együtt esztek velük.
14. Ha ránéznek egy asszonyra, máris megkívánják, és azon jár az eszük, hogyan követhetnének el házasságtörést vele. Folytonosan vétkeznek ilyen módon. A bizonytalankodó embereket bűnre csábítják. Szívüket hozzászoktatták a kapzsisághoz, és átok ül rajtuk.