Pál Levele A Filippiekhez 2:13-20 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

13. Hiszen maga Isten az, aki bennetek munkálkodik. Segít benneteket, hogy akarjátok azt tenni, ami Istennek örömet szerez. Ő ad hozzá erőt, hogy valóban meg is tudjátok tenni ezeket.

14. Mindent elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyetek!

15. Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem talál hibát. A gonosz és romlott emberek között úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában.

16. Igen, így fényletek közöttük, amikor Isten életet adó üzenetét mondjátok nekik. Ezért azután dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába dolgoztam közöttetek. Akkor látszik meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem.

17. Hitetek által egész életetek olyan, mint Isten oltárán az áldozat. Lehet, hogy ehhez az áldozathoz a saját halálomat is hozzá kell adnom. De, még ha így is történne, akkor is boldog leszek, és együtt örülök veletek.

18. Ti is örüljetek ennek velem együtt!

19. Remélem, hogy az Úr Jézus segítségével hamarosan elküldhetem hozzátok Timóteust, hogy a jó hírek, amiket rólatok fog hozni, felvidítsanak.

20. Nincs senki más, aki ennyire hasonló lenne hozzám a gondolkodásában. Ő igazán szívén viseli a sorsotokat.

Pál Levele A Filippiekhez 2