Pál Levele A Filippiekhez 1:21-30 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

21. Hiszen számomra az élet Krisztust jelenti. Ha pedig meg kell halnom, az tiszta nyereség.

22. Igaz viszont, hogy ha tovább élhetek ebben a testben, akkor tovább örülhetek munkám eredményének, ezért nem is tudom, melyiket válasszam.

23. Egyszerre kétféle kívánság van bennem. Szeretnék már kilépni ebből a földi életből, és Krisztushoz költözni, mert az számomra sokkal-sokkal jobb.

24. A ti számotokra azonban az a jobb, ha továbbra is közöttetek élek, mert szükségetek van rám.

25. Mivel ebben biztos vagyok, tudom, hogy itt maradok még veletek. Segíteni fogok nektek, hogy felnőjetek a hitben, és sok örömötök legyen ebben.

26. Ezért amikor újból meglátogatlak benneteket, még több okotok lesz arra, hogy Krisztus Jézusban dicsekedjetek velem.

27. Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömhírhez méltóan éljetek. Akkor akár meg tudlak látogatni titeket, akár nem, jó híreket fogok hallani felőletek. Azt szeretném hallani, hogy erősek vagytok, és egy szívvel-lélekkel küzdötök azért, amit az örömhírből származó hit jelent.

28. Azt szeretném, ha semmiképpen sem ijednétek meg az ellenfeleitektől. Ha bátrak vagytok, ez az ő számukra annak a bizonyítéka, hogy el fognak pusztulni. Számotokra pedig azt bizonyítja, hogy győzni fogtok, és ez Istentől van.

29. Isten megadta nektek, hogy Krisztusban higgyetek. De ez még nem minden! Azzal is megajándékozott benneteket, hogy szenvedjetek Krisztusért.

30. Amikor nálatok voltam, láttátok, hogyan harcoltam azokkal, akik az örömhír ellenségei. Halljátok, hogy most is ilyen harcaim vannak. De most nektek magatoknak is ugyanilyen küzdelmeket kell átélnetek.

Pál Levele A Filippiekhez 1