Az Apostolok Cselekedetei 26:19-24 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

19. „Agrippa király, miután láttam ezt a mennyei látomást, engedelmeskedtem.

20. Először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában mindenhol hirdettem a zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és az életüket. Sürgettem őket, hogy forduljanak Istenhez. Biztattam őket, hogy éljenek úgy, hogy a tetteik bizonyítsák a szívük megváltozását.

21. Ezért fogtak el engem a zsidók, amikor a Templomban voltam, és ezért akartak megölni.

22. Isten azonban mind a mai napig megsegített. Ezért állok itt ma is előttetek, és tanúskodom ezekről a dolgokról mindenkinek, közönséges embereknek és hatalmasoknak egyaránt. Csak ugyanazt mondom, amit már Mózes és a próféták is előre megmondtak, hogy meg fog történni.

23. Megmondták, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és ő lesz az első, aki feltámad a halottak közül. Azt is megmondták, hogy a Krisztus hoz majd világosságot a zsidóknak és a nem zsidóknak is.”

24. Amikor Pál ezt mondta a saját védelmében, Fesztusz hangosan felkiáltott: „Pál, te megőrültél! A sok tanulás megzavarta az eszedet.”

Az Apostolok Cselekedetei 26