Az Apostolok Cselekedetei 25:4-9 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

4. Fesztusz erre azt felelte, hogy Pált Cézáreában tartják fogva, és hamarosan ő maga is odautazik.

5. Azt javasolta a zsidó vezetőknek, hogy vele együtt menjenek Cezáreába, és ott mondják el, mivel vádolják Pált.

6. Miután nyolc-tíz napot Jeruzsálemben töltött, Fesztusz visszament Cézáreába. A megérkezése utáni napon beült a bírói székbe, és maga elé hívatta Pált.

7. Amikor Pál megjött, a jeruzsálemi zsidók körülállták, és sok mindennel vádolták, de semmit sem tudtak bizonyítani.

8. Pál így védekezett: „Semmi rosszat nem tettem, sem a zsidók Törvénye, sem a Templom, sem a császár ellen.”

9. Fesztusz azonban kedvében akart járni a zsidóknak, ezért megkérdezte Pált: „Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott mondjak ítéletet ezekben a dolgokban?”

Az Apostolok Cselekedetei 25