Az Apostolok Cselekedetei 20:5-11 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

5. Ez a csoport előre ment, és Tróászban vártak meg bennünket.

6. Mi a kovásztalan kenyerek ünnepe után szálltunk hajóra Filippiben. Öt nappal később találkoztunk a csoporttal Tróászban, ahol hét napot töltöttünk.

7. Amikor a hét első napján összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál egészen éjfélig beszélt, mert másnap tovább akart utazni.

8. Az emeleti szobában, ahol összegyűltünk, elég sok világító-eszköz volt.

9. Egy Eutikhosz nevű fiatalember az ablakban ült, és nagyon elálmosodott, ahogy Pál egyre tovább beszélt. Olyan mélyen elaludt, hogy kiesett az ablakból. Három emelet magasról esett le, és amikor felemelték a földről, már halott volt.

10. Akkor Pál lement hozzá, ráborult a fiú testére, átölelte, és azt mondta: „Ne aggódjatok, mert él!”

11. Ezután Pál újra felment az emeleti szobába, megtörte a kenyeret, és evett. Még sokáig beszélgetett a tanítványokkal, egészen hajnalig, majd elment.

Az Apostolok Cselekedetei 20