Az Apostolok Cselekedetei 17:5-11 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

5. De azok a zsidók, akik nem hittek, irigykedni kezdtek. Ezért maguk mellé vettek néhány gonosz embert a piactérről, azután összegyűjtöttek egy csoportot, és nagy zavart keltettek a városban. Ez a tömeg Jázon házához vonult. Pált és Szilászt keresték, mert ki akarták őket hozni onnan, hogy a városi gyűlés elé állítsák őket.

6. Amikor Pálékat nem találták, Jázont fogták meg, és néhány testvérrel együtt erőszakkal a város vezetői elé vitték. Közben ezt kiabálták: „Ezek az egész világon zavart keltettek, és most ide is eljöttek.

7. Jázon vendégül látta őket. Ők nem engedelmeskednek a császár törvényének, mert azt mondják, hogy van egy másik király: Jézus.”

8. A város vezetői és a többiek emiatt nagyon dühösek lettek.

9. Jázon és a testvérek azonban kifizették a pénzbüntetést, így elengedték őket.

10. Ezután a testvérek még azon az éjszakán útnak indították Pált és Szilászt, akik Bérea városába mentek. Amikor oda megérkeztek, elmentek a zsinagógába.

11. A béreai zsidók becsületesebbek voltak, mint a thesszalonikaiak. Nyitott szívvel fogadták az üzenetet. Minden nap olvasták az Írásokat, és gondolkodtak rajta. Akarták tudni, hogy igaz-e, amit Pál mondott.

Az Apostolok Cselekedetei 17