Az Apostolok Cselekedetei 13:18-23 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

18. Ezután körülbelül negyven éven keresztül türelmesen bánt velük a pusztában.

19. Isten hét népet pusztított ki Kánaánból, és azt a földet Izráel fiainak adta örökségül.

20. Mindez körülbelül négyszázötven év alatt történt.Ezután vezetőket adott nekik egészen Sámuel próféta idejéig.

21. Ekkor a nép királyt kért Istentől, aki Sault adta nekik, aki negyven évig uralkodott. Saul Kis fia volt, és Benjamin törzséből származott.

22. Azután Isten Saul királytól elvette a királyságot, és Dávidot tette királlyá. Róla ezt mondta Isten: »Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, akit szeretek, ő majd mindent megtesz, amit mondok neki.«

23. Ennek a Dávidnak az utódai közül való a Megmentő, akit Isten Izráelnek küldött, ahogyan ezt megígérte. Ez a Megmentő nem más, mint Jézus!

Az Apostolok Cselekedetei 13