Az Apostolok Cselekedetei 1:3-13 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

3. Ez Jézus halála után történt, de ő megjelent az apostoloknak, és sokféle módon meggyőzően bizonyította, hogy él. Miután Jézus feltámadt a halálból, az apostolok negyven napon keresztül sokszor látták őt. Ez alatt az idő alatt Jézus beszélt nekik Isten királyi uralmáról.

4. Egyszer, amikor együtt ettek, ezt parancsolta nekik: „Az Atya megígért nektek valamit, ahogyan már beszéltem erről. Ne menjetek el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg, amíg megkapjátok, amit ő ígért.

5. Mert János vízbe merített be, ti pedig néhány nap múlva Szent Szellembe fogtok bemerítkezni.”

6. Amikor az apostolok együtt voltak, megkérdezték Jézust: „Uram, nem mostanában fogod a Királyságot helyreállítani Izráelben?”

7. Ő így válaszolt: „Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időpontokat, vagy időszakokat. Egyedül az Atyának van hatalma ezeket meghatározni.

8. De amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt az egész világon mindenhol.”

9. Miután Jézus ezt mondta, a szemük láttára felemelkedett, majd egy felhő beburkolta, és eltakarta a tanítványok tekintete elől.

10. Az apostolok még mindig az eget nézték, ahová Jézus felment, amikor hirtelen megállt mellettük két fehér ruhás férfi,

11. és ezt kérdezte tőlük: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felment tőletek a Mennybe, ugyanúgy jön majd vissza, ahogyan felmenni láttátok.”

12. Ezután az apostolok az Olajfák hegyéről visszamentek Jeruzsálembe, amely körülbelül egy kilométerre volt onnan.

13. Amikor megérkeztek, felmentek abba az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt. Péter, János, Jakab, András, Fülöp, Tamás, Bertalan, Máté, azután Jakab, Alfeus fia, azután a zélóta Simon és Júdás, Jakab fia voltak ezek az apostolok.

Az Apostolok Cselekedetei 1