A Zsidókhoz Írt Levél 4:7-14 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

7. Ezért Isten újra ad egy lehetőséget, és ezt így nevezi: „ma”. Erről a napról sok idő múltán maga Isten mondta Dávid által azt, amit már az előbb is idéztünk:„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,ne makacskodjatok!” Zsolt 95:7-8

8. Mert ha Józsué bevezette volna Izráel népét Isten nyugalma helyére, Isten nem beszélt volna később egy másik napról.

9. Ebből láthatjuk, hogy Isten népét még mindig várja a szombat-napi nyugalom.

10. A teremtéskor Isten befejezte a munkáját, és utána megpihent. Ezért aki belép Isten nyugalmába, az is befejezi a munkáját, abbahagyja erőfeszítéseit, és utána megpihen.

11. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy beléphessünk abba a nyugalomba! Ne kövessük azok példáját, akik nem engedelmeskedtek Istennek!

12. Mert amit Isten kimond, az élő beszéd, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Igen, Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait.

13. Senki és semmi sem rejtőzhet el Isten tekintete elől! Ő mindent tisztán és világosan lát, tekintete előtt minden és mindenki meztelen. És ő az, akinek egyszer valamennyien számot kell adnunk!

14. Hatalmas Főpapunk maga Jézus, az Isten Fia, aki felment a Mennybe! Ezért bátran valljuk meg, hogy hiszünk Jézusban, és ragaszkodjunk hozzá!

A Zsidókhoz Írt Levél 4