A Jelenések Könyve 2:1-10 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. „Az efezusi gyülekezet angyalának ezt írd:Ezt üzeni, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, és aki a hét arany olajmécs-tartó között jár:

2. »Ismerem mindazt, amit teszel. Tudom, hogy szorgalmasan dolgozol, türelmes és kitartó vagy. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat. Próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és bebizonyítottad, hogy hazudnak.

3. Tudom, hogy az én nevemért türelmesen elszenvedted a megpróbáltatásokat, és nem fáradtál bele.

4. De van valami, ami nem tetszik nekem: a szereteted már nem olyan, mint kezdetben.

5. Emlékezz vissza, hol voltál, és honnan estél le! Változtasd meg a szíved és az életed! Térj vissza azokhoz, amiket kezdetben tettél, mert ha nem változol meg, eljövök hozzád, és olajmécs-tartódat elveszem.

6. Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd, amit a nikolaiták tesznek, mert azt én is gyűlölöm.

7. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit a Szellem mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak megengedem, hogy egyen az Élet Fájáról, amely Isten Kertjében van.«”

8. „A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg:Ezt üzeni az Első és az Utolsó, aki meghalt és feltámadt:

9. »Ismerem szenvedésedet és szegénységedet — bár valójában gazdag vagy! Tudom, hogy milyen gonosz dolgokat mondtak rólad azok, akik zsidóknak tartják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.

10. Semmit se félj a rád váró szenvedésektől! Mert a Sátán néhányat közületek börtönbe fog zárni, hogy próbára tegyen, és szenvedni fogsz tíz napig. Maradj hűséges, még ha meg is kell halnod, és neked adom az örök élet koronáját.

A Jelenések Könyve 2