A Jelenések Könyve 16:13-14-21 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

2. Az első angyal megindult, és kiöntötte a Földre az első poharat. Ekkor szörnyű és fájdalmas sebek támadtak azokon az embereken, akik a szörnyeteg jelét viselték, és annak szobrát imádták.

3. A második angyal a tengerre öntötte ki a poharát. Ekkor a tenger vize olyan lett, mint a halott vére, és a tengerben minden élőlény elpusztult.

4. A harmadik angyal a folyókra és a vizek forrásaira öntötte ki poharát. Ekkor a vizek mind vérré változtak.

5. Hallottam, hogy a vizek angyala ezt mondja:„Igazságosan ítéltél, te Szent,aki vagy, és aki mindig voltál!

6. Mivel szent népedet és a prófétákat gyilkolták,és vérüket a földre öntötték,most vért adtál inni gyilkosaiknak,mert ezt érdemlik.”

7. Ekkor megszólalt a mennyei oltár:„Igen, Mindenható ÚR Isten,ítéleteid igazak és igazságosak!”

8. A negyedik angyal a Napra öntötte a poharát. Ekkor a Nap hatalmat kapott, hogy tüzével égesse az embereket,

9. akik súlyos égési sérüléseket szenvedtek. A sebesültek átkozták Istent, mert neki hatalma volt ezeken a csapásokon. De mégsem akarták megváltoztatni gondolkodásukat és életüket, hogy elismerjék Istent, és dicsőséget adjanak neki.

13-14. Ezután ismét láttam. Három gonosz szellem jött ki a sárkány, a szörnyeteg és a hamis próféta szájából. Ezek a gonosz szellemek békákhoz hasonlítottak, és csodatévő hatalmuk volt. A Föld összes királyához elmentek, hogy összegyűjtsék őket a Mindenható Isten nagy napjának csatájára.

15. „Figyeljetek! Hamarosan megérkezem, de úgy jövök, mint a tolvaj. Boldog az, aki nem alszik el, hanem ébren marad. Boldog, aki megőrzi a ruháit. Az nem fog meztelenül járni, és nem kell szégyenkeznie.”

16. A gonosz szellemek össze is gyűjtötték a Föld királyait arra a helyre, amelyet héberül Armageddonnak neveznek.

17. Ezután a hetedik angyal kiöntötte a poharát a levegő-égre. Erre erős hang hallatszott a mennyei szentélyben lévő Trón felől: „Befejeződött!”

18. Villámlott, mennydörgés és morajlás hallatszott, és nagy földrengés támadt. Ez volt a legerősebb földrengés, mióta ember él a Földön.

19. A nagy város három részre hasadt, és a népek városai összedőltek. Isten visszaemlékezett rá, hogy a nagy Babilont meg akarja büntetni. Odaadta neki azt a poharat, amely tele volt Isten rettenetes haragjának borával.

20. A szigetek mind elsüllyedtek, és a hegyek is eltűntek.

21. Az égből hatalmas jégeső zuhogott. Egy-egy jégdarab körülbelül 32 kg-ot nyomott. Az emberek átkozták Istent a jégeső csapása miatt, mert az valóban szörnyű volt.

A Jelenések Könyve 16