Pál Levele A Rómaiakhoz 7:36-41 Csia Lajos Biblia (CSIA)

36. Mózes vezette ki őket, miközben Egyiptomban, a Vörös tengeren és pusztában negyven esztendőn át csodákat és jeleket tett.

37. Ő az a Mózes, aki Izráel Fiainak ezt mondotta: Olyan prófétát fog támasztani az Isten testvéreitek közül, mint amilyen én vagyok.

38. Ő az, aki a sivatagban, a gyülekezetben azzal az angyallal együtt volt, aki a Sinai hegyen beszélt vele és atyáinkkal, aki élő igét kapott, hogy azokat nektek adja.

39. És mégis ennek a Mózesnek atyáink nem akartak engedelmeskedni, hanem eltaszították maguktól és szívükkel Egyiptom felé fordultak,

40. azzal, hogy azt mondták Áronnak: Készíts nekünk isteneket, hogy azok előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi lett azzal a Mózessel, aki Egyiptomból kivezetett bennünket.

41. Azokban a napokban borjút készítettek s áldozatot öltek a bálványnak, s gyönyörködtek saját kezük művében.

Pál Levele A Rómaiakhoz 7