17. Miletuszból azonban átküldött Efézusba és áthívatta az eklézsia véneit.
18. Mikor azok nála megjelentek, így szólt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy az első naptól kezdve, melyen Ázsiába léptem, az egész idő alatt miként éltem köztetek,
19. hogy voltam az Úrnak teljes alázatossággal rabszolgája, könnyek, kísértések között, melyeket a zsidók alattomos szándékai szereztek nekem.
20. Ti tudjátok, hogy mennyire nem hallgattam el semmit abból, amit hasznos volt tudatnom veletek. Nem vonakodtam titeket nyilvánosan és házanként tanítani,
21. sürgetően bizonyságot téve zsidóknak is, helléneknek is, hogy az Isten új felismerésére kell térnünk és Urunkban, Jézusban hinnünk.
22. És lám, most a szellemtől megkötözve Jeruzsálembe utazom, és nem tudom, hogy ott mik fognak történni velem.