Pál Első Levele A Korintusiakhoz 2:4-20 Csia Lajos Biblia (CSIA)

4. Vagy éppen semmibe veszed gazdagon ömlő jóságát, türelmét és hosszútűrését, és nem érted meg, hogy az ő jósága arra indít téged, hogy új felismerésre térj?

5. Te azonban keménységeddel és új látásra térni nem akaró szíveddel haragot halmozol fel magadnak arra a napra, melyen az Isten haragja le fog sújtani, s melyen igazságos ítéletéről a lepel lehull.

6. Meg fog ő fizetni kinek-kinek tettei szerint,

7. azoknak, akik állhatatos jócselekvéssel dicsőséget, megbecsülést és romolhatatlanságot keresnek: örökélettel,

8. ellenben azoknak, akik versengeni szoktak, és nem az igazságnak engedelmeskednek, hanem belenyugosznak a hamisságba: haraggal és indulattal.

9. Nyomorúság és szorongás jő minden emberi lélekre, aki a gonoszt munkálja, zsidóra is, sőt arra elsősorban, de hellénre is.

10. Ám dicsőség, megbecsülés és békesség lesz része mindenkinek, aki a jót munkálja, zsidónak is, annak először, de hellénnek is.

11. Mert Istennél nincs személyválogatás.

12. Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül fognak elveszni is, akik pedig a törvényt ismerve vétkeztek, a törvényen át kapják majd ítéletüket.

13. Mert nem a törvény hallgatói igazságosak, hanem annak megtevőit fogják igazságosaknak nyilvánítani.

14. Mikor ugyanis azok a nemzetek, melyeknek nincs írott törvényük, természetszerűleg teszik a törvény dolgait, bár törvényük nincs, maguk képezik a törvényt maguknak.

15. Ezek ugyanis kimutatják, hogy a törvény kívánta tett a szívükbe van írva, amennyiben lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, sőt tanúskodnak szívük fontolgatásai is, melyek egymást hol vádolják, hol védelmezik.

16. A lelkiismeret és e következtetések fognak majd tanúskodni ama napon is, melyen Isten az emberek rejtett titkait, ahogy az én örömüzenetem mondja, a Krisztus Jézuson át meg fogja ítélni.

17. Ha pedig te a zsidó nevet viseled, és a törvényből hamis biztonságot merítve megnyugtatod magad, ha te Istennel dicsekszel

18. és ismered a törvényben megnyilatkozó isteni akaratot, ha a törvényből nyert oktatás alapján mérlegelni tudod az eltérő ítéleteket,

19. ha elhitetted magaddal, hogy vakok vezére, sötétségben levők világossága,

20. esztelenek nevelője, kiskorúak tanítója vagy, mivel a mózesi törvényben bírod az alakba öntött ismeretet és igazságot,

Pál Első Levele A Korintusiakhoz 2