Pál Első Levele A Korintusiakhoz 15:15-27 Csia Lajos Biblia (CSIA)

15. Ennek ellenére is írok, mire még jobban bátorít többek között az, hogy így az Istentől nekem adott kegyelemmel felhívhatom figyelmeteket arra,

16. hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok, hogy a nemzetek felajánlását elfogadhatóvá, Szent Szellem által megszenteltté tegyem.

17. Mert a munka isteni részét tekintve van dicsekedni valóm a Krisztus Jézussal,

18. olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna szóval, tettel,

19. jelek, csodák hatalmával. Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illíriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével.

20. Eszerint én abba helyezem becsvágyamat, hogy az örömüzenetet úgy hirdessem, hogy ne másnak talaján építsek, hanem ott, ahol a Krisztus nevét még nem említették.

21. Úgy, ahogy írva van: „Meg fogják látni őt azok, kiknek még nem hirdették őt, belátásra jutnak azok, akik még nem hallottak róla.”

22. Ezért, bár sok ízben akadályozva voltam abban, hogy hozzátok menjek,

23. – most, hogy többé már nincs helyem ezeken a tájakon, és mivel már sok éve él bennem a sóvárgás, hogy hozzátok elmehessek:

24. remélem, hogy mihelyt Hiszpániába utazom, átutazóban titeket is meglátogathatlak. Ti fogtok engem azután oda útnak indítani, ha már előbb részben veletek is beteltem.

25. Most egyelőre a szenteknek való szolgálatban Jeruzsálembe utazom.

26. Macedónia és Ahája ugyanis úgy látta helyesnek, hogy javaikat közöljék a jeruzsálemi szentek szegényeivel.

27. Helyesnek látták, de adósaik is nekik, mert ha azok szellemi javaikat közölték a nemzetekkel, ezek is tartoznak hús javaival szolgálni nekik.

Pál Első Levele A Korintusiakhoz 15