19. Ezután megfogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s odaadta nekik ily szóval: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek a rólam való megemlékezésül.”
20. Estebéd után éppen úgy fogta a poharat is, és ezt mondta: „Ez a pohár értetek ömlő vérem által az új szövetség.
21. Egyébként annak keze, aki engemet elárul, velem együtt itt van az asztalon.
22. Mert az embernek Fia, ahogy elhatározták, elmegy ugyan, de jaj annak az embernek, aki elárulja.”
23. Azok erre egymással arról kezdtek vitatkozni, hogy ugyan ki lesz közülük az, aki ezt meg fogja tenni.
24. Vitatkozás támadt köztük afelől, hogy közülük ki tekinthető legnagyobbnak.