Az Örömhír János Szerint 2:24-34 Csia Lajos Biblia (CSIA)

24. Fölvitték, hogy az Úr törvényében megírottak szerint megadják az áldozatot, egy pár gerlét, vagy két galambfiókát.

25. Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű ember. Ez az ember igazságos és lelkiismeretes volt, várta Izráel megbátorítását, és Szent Szellem ült rajta.

26. Korábban kijelentést kapott a Szent Szellemtől, hogy nem lát addig halált, amíg meg nem látja az Úrnak Felkentjét.

27. Szellem indítására ment el a szent helyre, úgyhogy amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvényes szokást megtegyék érte,

28. ölébe vette őt, és az Istent áldva így szólt:

29. „Most bocsátod el rabszolgádat, én Parancsolóm úgy, ahogy megígérted, békességgel,

30. mert már meglátta szemem megmentő hatalmadat,

31. melyet az összes nemzetek szeme elé készítettél

32. világosságul, hogy azt nemzeteknek leleplezd, és népednek, Izráelnek dicsőséget szerezzél.”

33. A gyermek atyja és anyja csodálkozva hallgatták, amit Simeon őfelőle mondott.

34. Simeon aztán megáldotta őket, majd így szólt a gyermek anyjához, Máriához: „Lásd, ő sokak elesésének és felkeltének okául jelent meg Izráelben, és jelül, melynek ellene fognak mondani.

Az Örömhír János Szerint 2