26. Mialatt ettek, Jézus fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s ily szóval adta oda a tanítványoknak: „Fogjátok, egyétek, ez az én testem!”
27. Aztán a poharat fogta kezébe, hálát adott, odaadta nekik, s ezt mondta: „Igyatok belőle mindnyájan!
28. Mert ez az én vérem, a szövetség vére – mely a vétkek megbocsátása végett –, sokakért ömlik ki.
29. De azt is mondom nektek, hogy mostantól fogva a szőlőnek ebből a terméséből nem fogok inni addig a napig, melyen majd veletek együtt annak új terméséből fogok inni Atyám királyságában.”
30. Énekeltek s aztán kimentek az Olajfák hegyére. Akkor mondotta nekik ezt Jézus: „Ezen az éjszakán valamennyien megbotlotok bennem és tőrbe estek.
31. Hiszen megírták: Megverem majd a pásztort és szétszóródnak a nyájnak juhai.
32. Feltámadásom után azonban előttetek megyek Galileába.”
33. Ámde megszólalt Péter: „Ha mindannyian megütköznek is benned, én soha meg nem ütközöm.”