7. meg a keszkenőt, mely a fején volt, de az nem volt együtt a vásznakkal, hanem külön feküdt egy helyen összehajtogatva.
8. Akkor bement a másik tanítvány is, aki előbb ért a sírhoz, s ő látott és hitt.
9. Tudniillik még nem értették az írást, hogy a halottak közül fel kell támadnia.
10. A tanítványok erre újra hazamentek.
11. Mária sírva állott kinn a sírnál. Míg sírdogált, betekintett a sírba
12. és két angyalt látott, amint fehér öltözetben ott ültek, egyik a fejnél, másik a lábnál, ahol Jézus teste feküdt.
13. „Asszony, miért sírsz?” kérdezték az angyalok tőle. – „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették” – felelte nekik.